Advent harmadik vasárnapja

2020. December 13. 09:30

Szutor Róbert, Lőrik Levente

2020.12.13. 9:30


Imaóra

Imádkozzunk, hogy az adventi forgatagban lehetőséget találjunk az egyéni elcsendesedésre, ünnepi felkészülésre!

Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget.
Zsoltárok 62, 2

Igehirdetés

A Bárány menyegzője

És hallottam valami nagy sokaság hangját, amely mintha nagy vizek zúgása és erős mennydörgés hangja volna: Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba: ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti. Így szólt hozzám: Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára! Ezt is mondta nekem: Ezek Isten igaz igéi. És leborultam a lába elé, hogy imádjam őt, de így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd! Szolgatársad vagyok, és testvéreidé is, akikben megvan Jézus bizonyságtétele. Istent imádd, mert a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke.
Jelenések 19, 6-10

Kapcsolódó igék

Azután így beszélt Mózes a lévita papokkal együtt egész Izráelhez: Légy csendben, és halld meg, Izráel! Ezen a napon lettél Istenednek, az Úrnak a népe.
5 Mózes 27, 9
Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
Zsoltárok 23, 2
Az Úr azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld!
Habakuk 2, 20
Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztességben.
1Timóteus 2, 1-2
Ha ítéletet hirdetsz a mennyben, félni fog a föld, és elcsendesül.
Zsoltárok 76, 9
Amikor feltörte a hetedik pecsétet, csend lett a mennyben mintegy fél óráig.
Jelenések 8, 1
Odajött hozzám az egyik a hét angyal közül, akiknél a hét pohár volt, és így szólított meg engem: Jöjj, megmutatom neked a nagy parázna büntetését, aki a nagy vizek mellett ül,
Jelenések 17, 1
Örülj neki, te menny, és örüljetek, ti szentek, apostolok és próféták, mert Isten végrehajtotta rajta az ítéletet értetek.
Jelenések 18, 20
Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.
Jelenések 2, 10b
jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is;
Máté 6, 10
Tegye rá Áron mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg fölötte Izráel fiainak minden bűnét és minden vétkes hitszegését. Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy arra kijelölt emberrel a pusztába,
3Mózes 16,21
Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.
Ézsaiás 53, 7
és amikor megpillantotta Jézust, aki arra járt, így szólt: Íme, az Isten Báránya!
János 1, 36
Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van.
Jelenések 1, 3
Íme, eljövök, mint a tolvaj: boldog, aki vigyáz, és őrzi ruháját, hogy ne járjon mezítelenül, és ne lássák szégyenét.
Jelenések 16, 15
Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig.
Jelenések 20:6
Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba.
Jelenések 22, 14
És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit.
Jelenések 22, 7

Ez a weboldal kizárólag az alkalmainkról készült felvételek megosztására készült. Ha többet szeretne megtudni a Gödöllői Baptista Gyülekezetről, kérem látogassa meg agyülekezet weboldalát ide kattintva.

© 2020 Gödöllői Baptista Gyülekezet