Kicsoda Jézus Krisztus?

2021. February 28. 09:30

Füsti Molnár Gábor, Lőrik Levente

2021.02.28. 9:30

Imaóra

Efraim bűnbánata – Isten irgalmassága

Jól hallom Efraim kesergését:
Megvertél, mint egy tanulatlan borjút,
és én elszenvedtem a verést.
Téríts meg engem, hogy megtérjek,
mert te vagy, Uram, az én Istenem!
Elfordultam tőled,
de aztán megbántam,
belátva bűnömet a mellemet vertem,
szégyenkeztem, pironkodtam,
mert viselnem kellett
ifjúságom gyalázatát.
Hát nem az én drága fiam Efraim?
Hát nem az én kedves gyermekem?
Valahányszor megfenyegetem,
végül mégis elfog a szánalom iránta:
megremeg érte a bensőm,
irgalmaznom kell neki
– így szól az Úr.
Jeremiás 31, 18-20

Igehirdetés

A bétsaidai vak meggyógyítása

Amikor Bétsaidába érkeztek, egy vakot vittek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból, azután szemére köpve rátette kezét, és megkérdezte: Látsz-e valamit? Az felnézett, és így szólt: Látom az embereket, amint jönnek-mennek, de mintha fákat látnék. Azután Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent. Jézus ekkor hazaküldte őt, és azt mondta: Még a faluba se menj be!
Márk 8, 22-26

Kapcsolódó igék

Emlékezz arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, tartsd meg és teljesítsd hát ezeket a rendelkezéseket!
5Mózes 16:12
Jézus tovább kérdezte őket: Ti kinek mondotok engem? Péter így válaszolt neki: Te vagy a Krisztus.
Márk 8:29
A farizeusok és a szadduceusok odamentek, hogy kísértsék őt, és kérték, hogy mutasson mennyei jelt nekik.
Máté 16:1
Jézus így szólt hozzájuk: Vigyázzatok, és óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától!
Máté 16:6
Amikor ezt Jézus észrevette, így szólt hozzájuk: Miért tanakodtok, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem veszitek észre és nem értitek? Még mindig keményszívűek vagytok? Van szemetek, mégsem láttok? Van fületek, mégsem hallotok? És nem emlékeztek, amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Így feleltek: Tizenkettőt. És amikor a hét kenyeret megtörtem a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Ezt mondták: Hetet. Ő pedig megkérdezte tőlük: Még mindig nem értitek?
Márk 8, 17-21
Erősítsétek a lankadt kezeket,
tegyétek erőssé a megroskadt térdeket!
Mondjátok a remegő szívűeknek:
Legyetek erősek, ne féljetek!
Íme, jön Istenetek, és bosszút áll,
jön Isten, és megfizet,
megszabadít benneteket!
Akkor majd kinyílnak a vakok szemei,
és megnyílnak a süketek fülei.
Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas,
és ujjong majd a néma nyelve.
Mert víz fakad a pusztában,
és a kietlen tájon patakok.
Ézsaiás 35, 3-6
Jézus így szólt hozzájuk: Vigyázzatok, és óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától!
Máté 16:6
Békesség IstennélDávidé.
Világosságom és segítségem az Úr,
kitől félnék?
Életemnek ereje az Úr,
kitől rettegnék?
27. Zsoltár 1

Ez a weboldal kizárólag az alkalmainkról készült felvételek megosztására készült. Ha többet szeretne megtudni a Gödöllői Baptista Gyülekezetről, kérem látogassa meg agyülekezet weboldalát ide kattintva.

© 2020 Gödöllői Baptista Gyülekezet