Nagypéntek délután

2021. April 02. 17:00

Lőrik Levente

2021.04.02. 17:00

Igehirdetés

Jézus megfeszítése

Miután kigúnyolták, levették róla a bíbor ruhát, és felöltöztették a saját ruhájába. Majd kivitték, hogy megfeszítsék őt. Kényszerítettek egy arra menő embert, a cirénei Simont, Alexandrosz és Rúfusz apját, aki a mezőről jött, hogy vigye Jézus keresztjét. Elvitték őt a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-hely, és mirhás bort adtak neki, de ő nem fogadta el. Keresztre feszítették, és megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy ki mit kapjon. Kilenc óra volt, amikor megfeszítették. Felirat is volt a kereszten az ellene szóló vádról, amely így szólt: A ZSIDÓK KIRÁLYA. Vele együtt feszítettek keresztre két rablót, egyet jobb, egyet pedig bal keze felől. És így teljesedett be az Írás, amely ezt mondja: „És a bűnösök közé sorolták.” Akik elmentek mellette, fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és felépíted három nap alatt, mentsd meg magadat, szállj le a keresztről! Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták maguk között az írástudókkal együtt: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. A Krisztus, Izráel királya szálljon le most a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk! Azok is gyalázták, akik vele együtt voltak megfeszítve.

Jézus halála

Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig. Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: Elói, elói, lámá sabaktáni! – ami ezt jelenti: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Néhányan az ott állók közül, amikor ezt hallották, így szóltak: Íme, Illést hívja. Valaki elfutott, és ecettel megtöltve egy szivacsot, nádszálra tűzte azt, inni adott neki, és így szólt: Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye őt? Jézus pedig hangosan felkiáltva kilehelte a lelkét. Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. Amikor pedig a százados, aki ott állt vele szemben, látta, hogy így lehelte ki a lelkét, ezt mondta: Bizony, ez az ember Isten Fia volt! Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték; köztük a magdalai Mária, továbbá Mária, a kis Jakab és József anyja, valamint Salómé, akik követték őt, és szolgáltak neki, amikor Galileában volt, és sok más asszony is, akik vele mentek fel Jeruzsálembe.
Márk 15, 20-41

Kapcsolódó igék

Akkor némelyek leköpték őt, majd arcát letakarva ököllel ütötték őt, és ezt mondták neki: Most prófétálj! A szolgák is arcul verték őt.
Márk 14, 65
A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
Zsoltárok 2, 4
minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert Isten törvényének nem engedelmeskedik, és nem is tud engedelmeskedni.
Róma 8, 7
Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok!
Zsoltárok 22, 2
Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.
2 Korinthus 5, 21
Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.
János 1, 9

Ez a weboldal kizárólag az alkalmainkról készült felvételek megosztására készült. Ha többet szeretne megtudni a Gödöllői Baptista Gyülekezetről, kérem látogassa meg agyülekezet weboldalát ide kattintva.

© 2020 Gödöllői Baptista Gyülekezet